Üdvözlök Mindenkit! Üdv Lalibáttyó!
Sikeresen végigolvastam a fórumot, kár, hogy ilyen rövid
Az én rendszeremmel hála istennek nincs semmilyen probléma, inkább csak a történetét írnám le és a tapasztalataimat.
Alföld technikás mosogatócsöves fúrt kutam van 40mm-es pvc csőből 37 méter mély. Bár ha az összetoldásokat levonom, akkor lehet, hogy csak 35 méter. Nem mértem meg mert egy évvel ezelőtt ez a része nem foglalkoztatott, így nyugalmi és üzemi vízszintet, valamit hozamot sem tudok mondani. Megrendeltem a fúrást, mondták az időpontot. Természetesen a házi vízművet már előre megvettem
. A vízmű egy Elektro maschinen WPEm 3400/20G volt. (Mindenki a pedrolót istenítette, olyannyira, hogy fölmérgelt és már csak azért sem.
Amúgy tescósat vettem volna, de a párom azt mondta, hogy azt már nem
http://www.rem-maschinen.com/products/p ... -20-g.aspxBár a nyomáskapcsoló az elején volt, nem a tetején.
Szóval jöttek, én mondtam, hogy hova fúrjanak
kb. 2 óra alatt kész voltak, kíhúztuk a csövet, fölrakta a szűrözött részt, ledugózta az alját, visszadugtuk, beszortuk kaviccsal (rostált sóder, ezt mondták a telefonban, én megrostáltam, furcsán néztek, de azt mondták jó lesz), fölrakták a kút fejet. Mondta a srác, hogy 12 órát hagyjam pihenni, utána szivattyúzzam, amíg ki nem tisztul, aztán használjam csak a kézi pumpát. Majd elmentek. A fórumból tanulva ez is egy kókler kút.
A vízmű szívóoldalára szereltem az 1"-os vissza csapó szelepet és az elé a vízszűröt 60 mikronos betéttel. majd a szűrőre ment a pvc könyök, amit a kútra dugtam. A szűrőt mindeki a nyomó oldara tette volna és kifejezetten tiltották a szívóoldalra való beszerelést. Először oda is raktam és tesztelésképp a vízóra aknából kiszivattyúztam a vizet, remekül működött, de nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki a szívóoldalon a szűrőt, úgy is működött, szóval ott maradt. Műszaki ember lévén, nem értettem, miért nem ajánlott az oda szerelés, mert oké, hogy folyt, de védi a lapátot. A nyomó oldalt 3/4-esre szűkítettem, majd kétfelé osztottam, mert tervbe volt, hogy bevezetem a házba.
Eljött a másnap. Szivattyút rá a kútra, kilégtelenít, bekapcsol és szívja a vizet, mint az állat. Öröm és boldogság. Majd egy perc után a szűrő megtelt homokkal és eldugult. Betétet kivettem és úgy ment órákon át egy 1/2" tömlőn keresztül. A homok is egész hamar eltűnt, azóta sem láttuk.
Majd jött a házba való bevezetés. A kamrában helyeztem el a vízművet, ami 8 méterre van a kúttól. 80 cm mély árok lett ásva, a kút fejet levágtam. Vettem 20 méter 32-es kpe csövet és a maradék 12 métert ledugtam a kút torkán. Olvastam valahol, hogy nem szabad direktbe megszívatni ezeket a kutakat, nehogy túlterhelés esetén odarántsa a homokot a szűrőhöz. Ettől félve megváltam a 40-es egyik végén 1"-os menetes könyöktől és ezért dugtam be a szívócsövet. Azt is olvastam, hogy a szivattyúnak a kút mellett a helye és a szívócsövet nem szabad vízszintesen semerre sem vinni. Hát én ezzel is dacoltam
, ílletve a szívócső végére ajánlották a lábszelepet, vettem is, de nem raktam be, mert az jutott eszembe, ha az elromlik, és kikell ásnom megint a gödröt, én meghalok. Így maradt a visszacsapó szelep a szivattyúnál. Leteszteltem a rendszert, működött, a hosszú szívócső miatt a második vízfeltöltésre vette föl a vizet. (ekkor már volt a szivattyún szárazon futás védelem, szóval szorgalmasan nyomtam a piros gombot, míg nem kattant
. Egy hétig teszteltem, működött így visszatemettük az árkot, ma már nyoma sincs, hogy hová lett fúrva a kút. A házba 20-as kpe csővel vezettem a vizet. A mosógép, a wc, és a zuhanynak a hideg vize van rákötve. A meleg víz a főzés és mosogatás miatt maradt vezetékes ( megjegyzem van mosogatógép, de a párom inkább kézzel mosogat, nekem meg mindegy
a füvet sem én nyírom:))
A másik ág is fél colos a kerti csap és a szivattyú szerelvénye flexi csővel van összekötve, ami elég nagy folytás lehet, mert 9mm az átmérője. Így 10 liter/perc víz jött ki rajta 2,5 bar nyomáson. Nekem tökéletesen megfelelt, egy szórófejjel a fél udvart belocsoltam. A nyomás kapcsoló 1,4-2,8 között kapcsolt. Na itt a zuhanyzás kicsit mókás volt, mivel ugye a melegvíz hálózati víz volt, szóval kellett rendesen tekergetni. Párom haja az égnek állt, hogy miez!!!!
Oké, a nyomáskapcsoló kikapcsolási értékét 3 bárra állítottam, a bekapcsolásit két bárra, így zuhanyzás közben nem kapcsolt ki a szivattyú és a csap kinyitásánál nem kellett sokat várni, hogy leessen a nyomás, majd újra felálljon...már mint a nyomás
Így már rendben is voltunk, bár ezzel a beállítással minden wc lehúzáskor bekapcsolt a szivattyú.
Még ma is így működne a dolog, ha nem sikerült volna egészen véletlenül és nem betervezve hozzá jutni egy alko jet 4000 szivattyúhoz
http://www.al-ko.com/shop/hu/kerti-sziv ... mfort.htmlés egy alko hydrocontrolhoz
http://kertigeparuhaz.hu/112478_AL-KO_H ... TYUVEZERLOIgazábol az IBC tartályhoz akartam még egy szivattyút ( a tartályba nyomattuk a vizet, hogy melegedjen, a párom ebből locsolta a virágokat), és ez lett belőle.
Azt sem tudtam mi az a hydrocontrol, nem is hallottam még ilyenről. A lényeg, hogy a régi vízműt kiszereltem és beszereltem az al-ko-t a helyére. Örömmel tapasztaltam, hogy az alkoban van két visszacsapó szelep, egy előszűrő és szárazon futás védelem, plusz a hydrocontrolban is van egy visszacsapó szelep és szárazon futás védelem. Juhé, a régi vízmű mehet egy az egyben az ibc-hez
. Szóval alkó légtelenít, beindít jön a víz, plusz 100watt teljesítmény, vízhozamban meg +50%, ugyan azon a rendszeren 15 liter/perc jön ki 3 bar on. (Tudom, nem egy Niagara, de pisztolyos szórófejjel tökéletes, illetve 2 csattogós 500 Ft-os szórófejjel az udvar 80%-át megtudom öntözni és legalább nem terhelem túl a kutat). A control mikor leállítja a szivattyút, meg 4 baron van. Szuper. Annyi szépség hibája volt a dolognak, hogy a kinyitottam a csapot lecsökkent a nyomás (1,8 bar nal kapcsol a kontrol), majd kapcsolt a szivattyú és onnantól minden ok volt. De ez a nyomás csökkenés ba..tatta a csőrömet. Ki kombináltam, hogy mivel az control áramlást érzékel, ezért, ha a szivattyú és a control közé beépítem a régi vízmű tartályát, akkor ha megnyitom a csapot, a tartályból préselődik a víz a controlon át, ami érzékeli az áramlást, így az majd bekapcsol rögtön. Így is tettem és a dolog tényleg így működött. Kinyitottam a csapot, kb 2 tizedet esett a nyomás és kapcsolt a szivattyú. Viszont leállásnál gondolom valami lökéshullám lehet, amit a tartály felerősített így egy pillanatra leállt majd elindult 3x, utánna állt le. Ez így sem volt jó, szóval agyaltam tovább és azt találtam ki, hogy a tartályt elosztom és a control utánra is rákötöm, így a lökéshullámot kétoldaról kapná a control, így azok kioltanák egymást. Összeraktam így és azóta tökéletesen működik. Ahogy nyitom a csapot 2tized nyomás esés, indul a szivattyú. Így gyakorlatilag tökéletes a zuhanyzás is. Szóval öröm és boldogság.
Azt tervezem még, hogy a wc-t és a mosógépet külön vezetékre rakva rákötöm a tartályra. Így oda nem a controlon keresztül folyna a víz, ami így csak az alacsony nyomás miatt kapcsolna be.
Ez az én vízműves történetem, bocs, hogy hosszúra sikeredett!
Egy kérdésem azért volna. A gyakori ki/be kapcsolgatás ugye árt a motornak. Egy gyárban dolgozom, ahol az összeszerelő gép egy asztalt mozgat, ami percenkét 45 ütemet csinál. Vagyis percenkét 45 ször elindul a motor és leáll. Én 2 éve dolgozom ott, a gépek 3 éve vannak ott és még egyiknek sem ment tönkre a motorja, pedig napi 23 órát és heti 6 napot mennek átlagban. A motorok 3 fázisúak és frekvencia váltó vezérli őket. Betudható ennek a védelem?
Üddv, Misi
- IMG_20140912_122113.jpg (1.11 MiB) Megtekintve 9435 alkalommal.