Üdv!
A pára az épületszerkezetben, szigetelésben valóban alattomos dolog, mindent meg kell tenni, hogy ne kerülhessen rossz helyre. Már sokszor leírtam én is, a párazárást nagyon alaposan, precízen kell elvégezni, különben nem sokat fog érni a szigetelés.
A fólia fogadó felülete olyan legyen, hogy az ne tudja kiszúrni, kihasítani, ha véletlenül rálépnek, vagy a párnafák alatt, a rendszer súlya miatt. Felületjavítóként lehet alatta vékony, száraz homokréteg, geotextil, vagy akár a szalagparketták alatt használt habfólia. Itt csak a sérülések elkerülése a lényeg, a párazárást a fóliának kell végeznie. Az illesztéseknél legalább 20 cm átfedéssel, és ragasztva. Tetőfóliának általában van saját ragasztójuk, de a mindenhol használt széles barna ragasztószalag is megfelel, csak rendesen zárjon. Áthatásoknál - kémény, tartógerenda, szellőzőcső, stb. a fóliát a szigetelőréteg magasságáig fel kell hozni és rögzíteni.
Ezt is sokszor írtuk, a pára úgy fejti ki negatív tulajdonságát a szigetelőanyagba jutva, hogy harmatponti hőmérsékletnél vízzé válik. A szigetelőanyag hőmérséklete a szabad tér felé folyamatosan csökken és ha ezt a részt eléri a pára, kondenzálódik és elkezdi áztatni a szigetelőanyagot. A vizes szigetelőanyag sokkal rosszabb hőszigetelő mint a száraz, ezért egyre mélyebben lesz a harmatponti hőmérséklet, míg el nem éri a szigetelés alsó szintjét. Ezzel a szigetelőanyag hőszigetelőképessége a töredéke lesz az eredeti értékének és ha nincs fólia alatta, akkor a födémszerkezetet kezdi áztatni a sok összegyűlt kondenzvíz. Ezek szélsőséges esetek, de ha a szigetelőanyag harmada esik ki, akkor sem éri el a kívánt eredményt.
Volt a fórumon egy fórumozó aki ezzel foglakozott és rakott fel képeket totál szétázott födémszigetelésekről, ahol ugyan volt fólia, de nem törődtek a helyes lerakásával.
Ha az ember magának csinálja, legalább van ideje a piszmogós munka megfelelő elvégzésére is, ha igényes és jó munkát akar végezni.
A hidrofóbizált kőzetgyapot valamilyen szinten rezisztens a nedvességgel szemben, de ez nem jelenti azt, hogy a víz nem tud kicsapódni benne. A rácseppenő vizet nem szívja fel, van esélye elpárologni.
Szálas szigetelőanyagnál fontos, hogy a por ne lepje el. Egy páraáteresztő fóliáról, vagy geotextilről könnyebb összeseperni a port, mint magáról a szigetelőanyagról. Sajnos a por is csökkenti a kiszellőzöttséget, de szélsőséges esetektől eltekintve még mindig kevésbé gátló tényező egy takaró rétegen, mint magában a szigetelőanyag rostjai között.
A saját munkának vannak előnyei, hátrányai. Legfőbb hátrány a tudás és a tapasztalat hiánya, amit részben össze lehet szedni kutatómunkával, kérdezéssel, megfigyeléssel.
Vitathatatlan előnye, hogy megtakarítható a mester (vagy "mester") munkadíja, és ha az emberben van némi készség, precizitás és alaposság, akkor jobb munkát végezhet mint egy igénytelen mester. Az anyagdíj így is, úgy is benne van, de ez is kényszerítő eszköz, hogy ha már megvettük, ne rontsuk el.
A pára az épületszerkezetben, szigetelésben valóban alattomos dolog, mindent meg kell tenni, hogy ne kerülhessen rossz helyre. Már sokszor leírtam én is, a párazárást nagyon alaposan, precízen kell elvégezni, különben nem sokat fog érni a szigetelés.
A fólia fogadó felülete olyan legyen, hogy az ne tudja kiszúrni, kihasítani, ha véletlenül rálépnek, vagy a párnafák alatt, a rendszer súlya miatt. Felületjavítóként lehet alatta vékony, száraz homokréteg, geotextil, vagy akár a szalagparketták alatt használt habfólia. Itt csak a sérülések elkerülése a lényeg, a párazárást a fóliának kell végeznie. Az illesztéseknél legalább 20 cm átfedéssel, és ragasztva. Tetőfóliának általában van saját ragasztójuk, de a mindenhol használt széles barna ragasztószalag is megfelel, csak rendesen zárjon. Áthatásoknál - kémény, tartógerenda, szellőzőcső, stb. a fóliát a szigetelőréteg magasságáig fel kell hozni és rögzíteni.
Ezt is sokszor írtuk, a pára úgy fejti ki negatív tulajdonságát a szigetelőanyagba jutva, hogy harmatponti hőmérsékletnél vízzé válik. A szigetelőanyag hőmérséklete a szabad tér felé folyamatosan csökken és ha ezt a részt eléri a pára, kondenzálódik és elkezdi áztatni a szigetelőanyagot. A vizes szigetelőanyag sokkal rosszabb hőszigetelő mint a száraz, ezért egyre mélyebben lesz a harmatponti hőmérséklet, míg el nem éri a szigetelés alsó szintjét. Ezzel a szigetelőanyag hőszigetelőképessége a töredéke lesz az eredeti értékének és ha nincs fólia alatta, akkor a födémszerkezetet kezdi áztatni a sok összegyűlt kondenzvíz. Ezek szélsőséges esetek, de ha a szigetelőanyag harmada esik ki, akkor sem éri el a kívánt eredményt.
Volt a fórumon egy fórumozó aki ezzel foglakozott és rakott fel képeket totál szétázott födémszigetelésekről, ahol ugyan volt fólia, de nem törődtek a helyes lerakásával.
Ha az ember magának csinálja, legalább van ideje a piszmogós munka megfelelő elvégzésére is, ha igényes és jó munkát akar végezni.
A hidrofóbizált kőzetgyapot valamilyen szinten rezisztens a nedvességgel szemben, de ez nem jelenti azt, hogy a víz nem tud kicsapódni benne. A rácseppenő vizet nem szívja fel, van esélye elpárologni.
Szálas szigetelőanyagnál fontos, hogy a por ne lepje el. Egy páraáteresztő fóliáról, vagy geotextilről könnyebb összeseperni a port, mint magáról a szigetelőanyagról. Sajnos a por is csökkenti a kiszellőzöttséget, de szélsőséges esetektől eltekintve még mindig kevésbé gátló tényező egy takaró rétegen, mint magában a szigetelőanyag rostjai között.
A saját munkának vannak előnyei, hátrányai. Legfőbb hátrány a tudás és a tapasztalat hiánya, amit részben össze lehet szedni kutatómunkával, kérdezéssel, megfigyeléssel.
Vitathatatlan előnye, hogy megtakarítható a mester (vagy "mester") munkadíja, és ha az emberben van némi készség, precizitás és alaposság, akkor jobb munkát végezhet mint egy igénytelen mester. Az anyagdíj így is, úgy is benne van, de ez is kényszerítő eszköz, hogy ha már megvettük, ne rontsuk el.
